A második helyen álló Miskolc meglepetésre kétgólos vereséget szenvedett a Ferencváros vendégeként a jégkorong MOL Liga vasárnapi játéknapján, míg az Újpest hosszabbításban ütött góllal nyert Csíkszeredán.
Miskolcon a 33. percben a csapatkapitány, Kiss Gábor szerezte meg a vezetést a Fradinak. A második harmadban kapott egy lehetőséget a Miskolc az egyenlítésre, Cohen büntetőt lőhetett, de Marton kapus a helyén volt.
A harmadik harmadban is voltak helyzetek mindkét oldalon, de a gól sokáig nem jött össze senkinek. Az utolsó percben megpróbálkoztak a miskolciak a kapus lehozatalával is, végül Borbás Gergely az üres kapuba passzolt.
Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros) - ”Megint egy nagyon jó kapus teljesítménnyel győztünk, de ez elmondható mind a négy sorunkról, keményen dolgoztak, gratulálok a fiúknak. Úgy érzem, hogy végig mi uraltuk a mérkőzést, úgyhogy megérdemelten nyertünk.”
Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - “Ez egy iskolapéldája volt annak, ha az ember egy picit is lazább fejben, mint a legjobbja, akkor bármi megtörténhet. Hiába alakítottunk ki több száz százalékos gólhelyzetet, mivel fejben nem voltunk eléggé élesek az elejétől, ezért nem tudtuk ezeket értékesíteni. Ha ennyi helyzetből hatvan percen keresztül nem tudunk gólt lőni, akkor nyilván nem tudunk nyerni.”
Az Újpesti TE a súlyos miskolci vereség (6-0) után Brassóban a rendes játékidőben nyert 4-3-ra, míg vasárnap délután Csíkszeredában a lila-fehérek hosszabbításra mentették a mérkőzést. A hazaiak az első harmad végén szerezték meg a vezetést, majd a második játékrész elején Bíró Ottó is bevette Pleszkán József kapuját. A 27. percben Miroslav Durek egy bombagóllal szépített, ám a Csíkszereda újabb két góllal válaszolt (4-1). Úgy tűnt elment a mérkőzés.
Az újpesti kapuban Ágoston Olivér váltotta Pleszkánt. A 37. percben a semmiből szépített az UTE, Virág Tamás egy centerezést váltott gólra.
A harmadik húszpercre indult be igazán az Újpest. A 43. percben egy jó támadás végén az első lövés kapuvas lett, a visszapattanót Hegyi Ádám bevágta. Egy percet sem kellett várni, amikor egy jobboldali beadás után kapásból 4 méterről Jozef Mihalik bevágta az egyenlítő találatot (4-4).
A hosszabbítás második percében Lindgren távoli bombájába beleért Tóth Gergő, Ruczujnak nem volt ellenszere (4-5).
Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: ”Úgy gondolom, hogy az első harmadban is jól játszottunk öt az öt ellen, de egy fegyelmezetlenségből kaptunk egy gólt. Azt kértük, hogy a második hullámból érkezők jobban figyeljenek. A kipattanókat fizikálisabban kellett volna értékesíteni. A második játékrészben rengeteg kiállítást csináltunk. Nem tudom azt mondani, hogy a bírók rosszul csinálták volna a dolgukat, hiszen én is befújtam volna magunk ellen. Úgy látszik, hogy a hülye is a saját kárán tanul. Ezt meg is bosszulta az ellenfél. A tabella is csalóka, hiszen a HSC a végén van, de komoly lövő potenciál van hátul náluk és ezeket ki is használták. Megkértük a játékosokat, hogy maradni kell öten, hiszen egyenlő létszámban úgy érzem jobbak vagyunk. Ebben a meccsben benne volt a három pont is. A meccs képét tekintve nagy akaraterőről tanúskodtunk, s bizonyítottuk, hogy meg tudunk dögleni egy meccsért. Az az egy hiányérzetem van, hogy buta kiállításokkal hoztuk őket előnybe. Ha ez nincs, akkor meg lehetett volna az újabb három pont is.”
MOL Liga, 20. forduló:
Ferencváros-Miskolci Jegesmedvék 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)
Gól: Kiss Gábor (33., emberelőnyeben), Borbás Gergely (60., üres kapuba)
Dab.Docler-Nové Zámky (szlovák) 2-5 (2-2, 0-2, 0-1)
Gól: Mestyán István (13., emberelőnyben), Papp Viktor (16.), ill. Marek Uram (9.), Martin Frolik (18., emberhátrányban), Albin Podstavek (30.), Peter Huba (35., kettős emberelőnyben)
HSC Csíkszereda (román)-Újpest 4-5 (1-0, 3-2, 0-2, 0-1) – hosszabbítás után
Gól: Erik Spady (20., emberelőnyben, 33. kettős emberelőnyben), Bíró Ottó Attila (22.), Farkas Tamás (27., emberelőnyben), ill. Miroslav Durak (27., emberhátrányban), Virág Tamás (37.), Hegyi Ádám Zoltán (43.), Jozef Mihalik (44.), Tóth Gergő (62.)
ASC Corona Brasov (román)-Debreceni HK 7-1 (2-0, 3-0, 2-1)
Gól: Mihály Árpád (7., 57.), Richard Filip (12., emberelőnyben), Martin Saluga (23., emberhátrányban, 39., 57.), Petres Magor Tivadar (25.), ill. Danil Kaskov (45.)
A tabella:
1. Dab.Docler 20 13 2 1 4 69-57 44 pont
2. Miskolci Jegesmedvék 20 10 4 2 4 81-40 40
3. Nové Zámky 20 10 4 2 4 86-64 40
4. Corona Brasov 19 8 2 6 3 59-54 34
5. Debrecen 20 7 1 3 9 71-69 26
6. UTE 21 6 1 3 11 59-93 23
7. FTC 21 6 2 - 13 54-72 22
8. HSC Csíkszereda 19 1 3 2 13 47-77 11